Hogy kicsoda Geronimo Stilton? Ha nem lenne gyerekem azt hiszem én sem tudnám.

Az első képem róla kb. 10 évvel ezelőtti, amikor a TV-ben láttam egy egeret sok könyv között, a mesék szünetében ő szórakoztatta a gyerekeket. Legalábbis igy emlékszem.

A nagyobbik gyermekem hivatalos volt egy szülinapi zsúrra, ahol 7 éves fiunak (elsős) kellett ajándékot vinni. A könyvesboltban tanácstalanul álltam a polc előtt. Nem voltak nagy elvárásaim, csak annyi, hogy legyen

-          tartalmas

-          nagy betükkel irt

-          sok képpel tarkitott

-          fiuknak szóló

A lányoknak valót ismertem, de fiúnak???? Egyáltalán fogalmam sem volt arról, hogy mit olvas egy fiú (Barbie sorozattal mégsem állíthattunk be). Mellettem megállt egy kissrác (ránézésre korra épp megfelelő) és határozottan nyúlt a polcra a következő felkiáltással:

- Anya, ezt a részt még nem olvastam!

Abban a pillanatban odaforditottam a fejem, ránéztem a sárga borítóra. Geronimo Stilton: Négy egér a vadnyugaton c. könyv volt a kezében. Hú, ezt a fickót (már amennyire egy egérre lehet ezt a szót használni) ismerem!!! Láttam a tévében! Felhivtam a családom, hogy ki ő pontosan és megvehetem-e a szomszédnak. Megtudtam, hogy egy magánnyomozóval van dolgom, aki kalandosabbnál kalandosabb eseteket derit fel, miközben ő is kalamajkába keveredik.  Megvettem, de ahogy beleolvastam nem voltam meggyőződve, hogy elég szinvonalas-e.

Persze ezzel még nincs vége a történetnek. A lányom (szintén az első osztály végét taposta) kölcsönkérte, elolvasta. Utána ahányszor az ágya melletti könyvre pillantottam (nincs este olvasás nélkül) mindig másik Geronimo történetet láttam. Persze egy idő után feltünt, hogy nagyon gyakran cserélődnek boritók, hát megkérdeztem:

-          Honnan szerzed be ilyen gyorsasággal ezeket a könyveket? (azt nem feltételeztem, hogy valamely osztálytárs SOHA nem felejti el elhozni a kövezkezőt)

-          Beiratkoztam a suli könyvtárába – hallottam a választ.

-          Magadtól?

-          Hát persze. Tudom, hogy drágák ezek a könyvek és képzeld, ott megvan a teljes sorozat! – mondta a lányom.

Vettem néhány mély lélegzetet (a városi könyvtárban aktiv tagok voltunk már akkor is, de csak közös olvasásra hoztunk könyveket, melyeket esténként együtt olvastunk olvasás-tanulás céljából). Feltettem néhány kérdést, miután belelapoztam a történetbe, meggyőződésképpen, hogy tényleg el is olvassa a betüket. Elolvasta! Büszke voltam. Na nem a magándetektivre, hanem a gyerekemre (és egy kicsit magunkra is).

Irodalmilag nem top kategóriás Geronimo Stilton,  én mégis megbarátkoztam vele, mert a sok kép, kevés, de velős szöveg arra sarkalta a gyermekeket , hogy olvasson. Vele együtt még 5 osztálytárs iratkozott be a sulikönyvtárba, ahonnan azóta is hozza a jobbnál jobb regényeket.  Ha hezitáltok, hogy mit olvasson a gyerek, ajánlom figyelmetekbe.

A Kis herceg c. könyv első oldalai jutnak eszembe. Hagyni kell, hogy a gyermekek a saját útjukat járják még akkor is, ha mi, felnőttek nem értjük vagy nem értünk vele teljesen egyet.

A viskó c. könyvvel folytatom........